Konzultációs alapelveim

A terápiás munkában nagy hangsúlyt fektetek az 50-50%-os felelősségvállalásra. Ez azt jelenti, hogy én a szakértelmemet, tapasztalatomat, figyelmemet, jelenlétemet és etikus viselkedésemet nyújtom. A változtatás és változás a másik fél dolga - ebben a folyamatban támogatásommal segíteni tudom az ő fejlődését. Azt tartom, hogy eredményes munkafolyamat csak az ügyfél elkötelezettsége és változni akarása mellett tud megvalósulni.

A beszélgetéseinket akkor tekintem sikeresnek, ha az ügyfél a későbbiekben megtalálja a saját személyiségére jellemző módot, amellyel könnyedebben, tudatosabban birkózik meg azokkal a helyzetekkel, amelyek a közös munka előtt nehézséget okoztak. Akkor eredményes az együtt gondolkozás sorozata, ha az ügyfél a saját erőforrásait aktiválja és személyében fejlődik.

Goldschmidt Liza munkája

Tekintettel arra, hogy ismereteim főként a humanisztikus pszichológiából származnak, az itt és most megközelítéssel dolgozom és a jövőre orientált változást, fejlődést tartom a munkánk céljának. Úgy vélem, hogy az aktuális helyzettől függően ez a munka is visszanyúlhat a múltban lejátszódott eseményekhez és érzésekhez. Szemléletben és alapelvekben az online terápia (konzultáció) a coaching és más tanácsadói műfajok és módszerek között éles határokat nem vonnék, ugyanakkor a fókuszt a műfajnak és a céloknak megfelelően máshová helyezem, amely fókusz az ügyféllel együtt kimunkált szerződés alapján alakul ki.

A másik fontos alapelvem a tiszta szerződés. Fontosnak tartom, hogy az ügyféllel történő együtt gondolkodásban tisztán, érthetően megfogalmazzuk a célokat, a vállalásokat, a fenntartásokat. A szerződést nem kőbe vésett szentenciaként, hanem kiindulási alapként fogom fel, amelyre folyamat közben újra és újra érdemes rápillantani és amelyet a felvetődött újabb momentumoknak megfelelően érdemes dinamikusan alakítani.